Költözés

megvolna.

Csak csendesen jelzem, hogy túléltem. Hosszú is volt meg nehéz is volt, szokatlanul hosszú és szokatlanul nehéz volt. Végülis szokatlanul jól teljesítettem, csak ne volnék ilyen nagyon fáradt.

Bocs, hogy eddig nem jelentkeztem, de az idegbaj, hajtépés, etcetera nem állt távol tőlem, gondoltam minek ezt dokumentálni? :) Úgyis átélem még néhányszor.

Ma "lustálkodás", végre aludtam egyet, most pedig (még mindig a lustálkodás címén), el kellene talicskáznom valamerre azt a gigantikus mennyiségű könyvet, ami eltorlaszolja itt az utat az ágy és az asztal, meg az ajtó között. Ha ez megvolt, el kellene vinnem fájó tagjaimat valahova, ahol csini ruhákat lehet kapni, ugyanis holnap esküvőre indulunk, és nincs egy rongyom... de most komolyan. A gond csak az, hogy amiből mások egy-egy ilyen alkalomra kirittyentik magukat (na jó, ez általában max. a cipőre elég nekik), nekem most egész nyáron meg kell élnem.

És mindeközben persze pihenni kéne, hogy holnap a sokórás autóút után se legyen olyan karikás a szemem és olyan nyúzott a fejem, amilyen tegnap délután volt az akkor készült igazolványképen.

Jujj, asszem, megint csak nyafogok! :)))

Elnézést, biztos amiatt van, hogy felkeltem a nyár számomra első SZABAD napján (amit mi gyerekek csak úgy hívünk: nyári szünet), elhúztam a függönyt, és konkrétan az október nézett vissza rám az utcáról...

No, most megyek pihenni, csókolat mindenkinek!

Nohát, nohát.

Kedveskéim, az úgy volt, hogy a Port-Royalról hazafele jövet valahol elveszett egy 1 gigás memóriakártya. Bizonybizony. Efelett érzett mély fájdalmamat palástolandó eleinte nem volt kedvem ide bejegyzést írni, merthogy

1. vérciki az egész,

2. azért reménykedtem, hogy csak előkerül.

Most az van, hogy már végképp nem reménykedek, és belenyugodtam abba, hogy az a 800 kép, amit életem első fr. fővároslátogatásán (amiért közel 8 hónapot kuporgattam és koplaltam) készítettem, az a sok mosoly és megismételhetetlen pillanat mind-mind elveszett.

Nem is kell ám vigasztalni, mert minden létező mondatot, amit ilyenkor mondani lehet, elmondtam már én magam.

Mire túltettem magam az eseményeken, már nagyban hullámzott körülöttem az egyetem tengere (hah), aztán valahogy nem jutott időm leülni ide és megfogalmazni a hellót.

Ugye mennyire kapóra jön most, hogy nem tudok aludni?:)
Én mondjuk nem örülök neki annyira, pláne, hogy tegnap alig volt kihez szóljak, és most persze senki nincs msn-en.

Téblábolok itt már kb. másfél órája, közben a Bánk bánt kéne újraolvasnom, mert anno tizenegy-két évesen a kóruspróbán sutyiban olvastam a kotta alá rejtve, meg nem is izgatott túlságosan, szóval illene, na.

Egyébként azoknak a szerencséseknek, akik nem tudják, bejelentem, hogy VIZSGAIDŐSZAK van. Ez ugyebár máris megváltoztatta a rólam alkotott képet, igen zombi vagyok, igen, egy pokróccal a vállamon, szánalmasan nyomorúságos képpel a fejemen itt ülök az éjszaka közepén, és a monitor rámvetülő zöldeskékessárgás fénye csak javítani tud az egyébként olly egészséges megjelenésemen.
Ebből egyenesen következik az, hogy iszom a kávét literszámra, semmire nincs időm (pláne arra nem, hogy végre elmenjek a szívemhez közel állókkal valahova, ahol nem porból készül a kávé, és mondjuk van fincsi habocska a tetején) (meg csokireszelék), amire meg az időmet kellene fordítanom, az nem megy, szóval igazán beláthatjátok, hogy van okom a nózilógatásra, s mivel ezt én is beláttam már rég, lógatom is rendesen azt a bizonyost.
A nózit, mármint, mielőtt még bármi másra gondolnátok.

Valószínűleg a fent leírtakból könnyedén kikövetkezhető, hogy szerdán a kis tanítványomnak miért nem tudtam megmondani, hogy a tanárnénije miért húzta alá pirossal a dolgozatában azt, h egyesség.
Tudom, tudom. Szörnyű.

Ja, egyébként pár hete voltam a Godot Dumaszínházban. Na, most oda visszamennék, jót tenne egy nagy nevetés.

(most, hogy ennyi badarságot összehordtam)
Búcsúzom mára, és szeressetek, mert olyan nyomorultul érzem magam.

Csók,

B.

te.jó.ég.

Mit találtam! Nosztalgia rulez...

 
...már egy lépésre sem emlékszem...

Életjel

Nos, mindenféleképpen meg akartam veletek osztani, hogy a múlt hétvégén, pontosabban 22-én, vasárnap voltunk 50 hónaposak a vőlegényemmel (furcsásságosságos leírni:).

Ennek örömére elmentünk mindenfelé programozni, és egy jó nagy kirándulás lett belőle.

Veresegyházán kezdtük, visszatértünk rég nem látott mackóinkhoz:

tappancs:)

mint a mókus: fenn a fán!

szieszta a tavaszi napsütésben

A második kör után megebédeltünk és átruccantunk a vácrátóti botanikus kertbe:

egy kis napfényért

egy kis friss színért

egy kis könnyedségért

és egy kis egzotikumért.

Imádom az ilyen napokat!:) 

Egyébként meg hihetetlenül kerek most minden, nagyban készülődünk Párizsba, tegnap voltunk nagybevásárolni (annyiféle mindenféle tökjó dolgot vettem magamnak, többnyire hasznosak is, nem csak szépek:), a nagymosás folyamatban és holnap talán elkezdjük a pakolást is. Kedden sütit sütök, szerdán még be kell mennem az egyetemre (addig meg kell írnom és tanulnom soksoksok mindent), délután egy gyors tanítás és egy még gyorsabb fodrász, aztán csütörtökön olyan hajnali 4-5 körül indulás a reptérre.A többit meg majd meglátjuk...:)

Boldogság

Hát kedveskéim, az a helyzet, hogy eddig sikerült csak kibírnom, hogy ne üvöltsem világgá:

Tegnap este a Párom saját szülinapi éttermezése kellős közepén megkérte a kezemet.

Nagyon úgy néz ki, hogy nuszinkából menyasszony lett! :)))))

Azt mondják

azt mondják az okosok, hogy hamarosan itt lesz a világvége. Hogy nyolcvan év múlva gyakorlatilag lakhatatlan lesz a Föld nagy része.

Én ezen most eléggé elgondolkodtam. Segítene-e vajon az valamit, ha mától többé nem vezetnék autót és leginkábbis nem ülnék autóba, csak nagy ritkán? (ami nem lenne olyan nagy érvágás, mivel vezetni nem szeretek, autóm sincs, a lustaságot és a fenékterpesztési vágyat kellene csak kiirtani magamból. egyedül nézelődni szeretek, de azt tömegközlekedve is lehet).

És az jó lenne-e a világnak, ha rájönnék, hogy a könyvtárak környezetbarátok,és mivel legalább 5-8(-10) könyvtár tagja vagyok, amelyek kábé teljesen lefedik az egész életemre szóló olvasási igényemet, szóval, rájönnék, hogy akkor minek vegyek saját könyveket, amelyeket aztán egy olvasás után hagyok porosodni... Miért vágjanak ki ezért még több fát?

És az lenne-e a jobb a világnak, ha kevesebbet neteznék/gépeznék/tévéznék, szóval kevesebb áramot használnék? Jobb-e, ha itthon tévézek (feleslegesen napi több órát is megy akár, amit utólag megbánok),vagy inkább az, ha nincs tévém és ezért a moziba megyek megnézni azt a kevés filmet, amit érdemes?(mert ugye a mozit többen nézzük egyszerre, tehát elvileg van valami a haszna a dolognak, de ugyanakkor nagyobb és satöbbi)

Jobb-e a világnak, ha főtt ételt eszem, mert egy gázrózsa kevesebb gázt használ el, mint a sütő teljes lángsora?

Jobb-e a világnak, ha a magyarság számának fenntartása érdekében szülök min. 3 gyereket, vagy inkább ne szüljek csak egyet, hiszen minél több ember, annál több energia fogy, több a szennyezés, és egyáltalán, minek szüljek embereket erre a hamarosan élhetetlen világra?

Hát most nem vagyok totálisan hülye?

'Stop looking at me like that!' (random)

Az van, hogy a mai nap eddig ébren töltött négy és fél órájából négyet a neten lógva töltöttem el, és ráadásul ebből csak kettő írható jóvá munka címén.

Meg az is van, hogy mostanában mindig érzem, hogy blogolni kéne, de vagy van ötlet és szgép nincs, vagy van ötlet és net nincs, vagy van net és gép de ötlet nincs, vagy minden van, csak éppen a freeblogra nem lehet belépni.

Egyébként egy csomó mindent le akartam írni, például azt, hogy:

Pontosan egy hónappal ezelőtt nem csak a születésnapom volt, hanem a harmadik évfordulója annak, hogy megnyitottam az első blogom.

Hogy itt a tavasz, és én imádom a napsütést.

Hogy tavaszi szünet van, jön a nyuszi, de engem a locsolók meg kíméljenek, mert különben..!

Hogy a múlt héten találkoztam Nórikámmal és annyira tündér volt, és annyideannyi mindent kaptam tőle, és még a tea is finom volt.

Hogy egy csomót kéne tanulnom, amit csinálgatok is csak haladni nem tudok vele.

Hogy voltunk a múltkor sétálni a Dunaparton, meg egy napot átnapoztam az erkélyen és egyébként is nagymosást csináltam a hétvégén (ügyiügyi)

Hogy megvettem életem első, különbejáratú angol szótárát (egynyelvű kezdőknek).

Hogy nagyokat alszom és sajnos nagyokat eszem. :)

Hogy sajnos az előző bejegyzésnél tett kommentekben emlegetett filmek negyedét sem ismerem, úgyhogy valaki mostaznnal vigyen el mozizni! :(((

Hogy szoktuk nézni a Heroes-t, és milyen ciki sorozatfüggeni. (még szerencse, h Lost, Született feleségek és egyebek lecsengőben)

Hogy új barátaim vannak és új tanítványaim.

Hogy egy nagyon tündér leányzó, aki nálam tanult, sikeres szóbeli nyelvvizsgát tett.

És mivel a helyetekben én sem mazsoláznám át ezt a bejegyzést, kiemeltem a lényeget. Hülyén is mutat a pink kihúzófilcem a monitoron.

És most akkor talán négy óra bevezetés után elkezdődhetne a nap.

Éééééés: azért tök jó érzés, hogy ilyen keresőkifejezésekkel jönnek hozzám az emberek: IQ növelés.  Gyertek csak, jó helyen jártok. :D

A zongoratanárnő

Most néztük meg.
Hát BRRRRRRR.

storm in a teacup.

Hírt kellene adnom magamról... :)

Nem sok minden történik. A hét egy merő lustaság volt, lógtam ahonnan csak tudtam. :)

Ebből kifolyólag ez a kis rövidke jövőhét is rémálom lesz, legalábbis nyomokban tartalmazhat...

Tegnap legalább hasznos voltam, kihasználtam, hogy kivételesen szombaton is nyitva van a könyvtár délután (éljen a pénteki nyitvatartás), kifizettem a büntit, amit anyukám olvasójegyével generáltam és elolvastam helyben egy könyvet, és kivettem amennyit csak tudtam. Így most kivételesen nem az utolsó pillanatban kell majd utánajárnom a heti olvasnivalók nagy részének. Bááár, van egy olyan érzésem, hogy nem a kötelezőket fogom olvasgatni, hiszen annyi érdekeset kikölcsönöztem:)

Tegnap este meglehetősen magam alatt voltam (leginkább sok hűhő semmiért), ma már azt hiszem nyugodtan normálisnak mondhatom magam és a hangulatomat is. Várom a jövő hétvégét, és izgulok, mert úgy néz ki, lesz még egy tanítványom. A helyzet mondjuk cifra, mert egyelőre fogalmam sincs, melyik napra tudnám még beszorítani az újabb tanoncot, de ez legyen a legkisebb bajom, ha kell, ellógok néhány előadást...

Ma voltunk egy nagyonnagyot sétálni, kihasználtuk a jóidőt. Ezalatt mondjuk sikerült megállapítanom, hogy a tavaszi cipőm hihetetlenül kényelmetlen, s mindemellett bizony a talpa is lyukas. a nagy kérdés persze az, hogy miből vegyek másikat.. Egyelőre marad a télikabi és a télicipő is, úgy látom.

Koplalni viszont mindenképpen érdemes: egyre élesebbek a tavaszi párizsbamenetelünk körvonalai. :)

Magam-(al)éltatás

Huszonkét éves vagyok.

Leggyengébb oldalam, hogy nagyon szeretek álmodozni, soha-meg-nem-valósuló terveket szőni, üveges tekintettel a semmibe révedni.

Nagyon szeretem az állatokat, leginkább a cicákat, de igazából mindent, ami él és mozog. Kimondhatatlanül csodálom a mosómacik kegyes-begyes kis álarcos termetét, szeretnék egyszer egy vadászgörényke gazdija lenni, de ez csak álom. Ami viszont biztos, az az, hogy lesz egyszer egy nyuszim. És persze szeretnék egy kutyát is.
Egyébként nem félek még a darazsaktól sem, sőt egyéb zümiktől sem, egyedül a hímszúnyogtól tudok sikítófrászt kapni, attól is csak múlt nyár óta.

Nagyon szeretem a könyveket, mindent ami írt, rajzolt, nyomott, fűzött, és imádok mindent, amivel írni, rajzolni, alkotni lehet, legyen az papír, ceruza, zsírkréta vagy radír.

Sohasem voltam kibékülve önmagammal, leginkább arról szerettem ezért álmodozni, hogy miként lehetne jól lecserélni egyes tulajdonságaimat. A lista tulajdonképpen olyan hosszú volt, hogy ha nem lennék javíthatatlanul álmodozó, hanem mondjuk netalántán a megvalósuló tervek szövögetője, most bajosan ismernétek rám - s én is magamra.

Ma, huszonkét évesen eljutottam odáig, hogy egészen megszoktam már a nevemet (bár néha még mindig meglepődöm, ha így szólítanak), és azt hiszem kezdem elfogadni a magasságomat. Úgy döntöttem, e két, utóbbi tulajdonságomra mindenképpen büszke leszek ezentúl. A többi még a vita tárgyát képezi.

Több, mint két éve elköltöztem a szüleimtől, és a Szerelemmel élek egy fedél alatt. Tudom, sokan ezért elítélnek, de én nem haragszom rájuk. Nem láthatunk bele egymás világába, nem láthatunk mindent a másik tapasztalatainak szemüvegén keresztül. Az én világomban, az én életemben az eddigiek közül az egyik legjobb döntés volt. Mindenkinek nagyon köszönöm, aki lehetővé tette.

Sokat gondolkodom mostanában azon, vajon jó úton járok-e az életben? Egyelőre úgy érzem, késő lenne visszafordulnom, de majd lesz még útelágazás, ahol más tájak felé is kalandozhatok. Addig pedig megmaradok bölcsésznek.

Azt hiszem, nagyon őszinte ember vagyok. Mindenkihez őszinte, egyetlen kivétel van: én magam. Sokszor hazudok magamnak és amikor azt hiszem, másoknak füllentek: épp a magam elől rejtegetett igazság bukdácsol ki a számon.

Huszonkét éves vagyok, és néha a kicsi én úgy érzi itt belül: hát ez is eljött, felnőttem. Igen, néha egy picurkát felnőtt nőnek érzem magam... de ekkor közbekuncog egy másik kicsi én, az a rész itt bennem, legbelül, aki tudja, hogy én örök gyerek vagyok.

Áramszünet

Nos..

Zene

Közérdekű

Akartam írni nektek tegnap a szeretőmről, demég nem készültem fel rá, hogy ennyire kiadjam magam mindenki előtt... :)

Úgyhogy csak annyit írok, hogy a jelek szerint (valójában semmi sem garantálja, de bevállalom brádör), szóval a jelek szerint február 1-jétől szabad vagyok, mint a madár, vagy majdnem, úgyhogy minden kedves reám vágyóval szert ejtek egy kis kávézásra és egyébre, és ami nagyon fontos: Kacatkám névnapját sem vagyok hajlandó feledésbe merülni hagyni :)!!!

Lelemény

Amíg én itt verem a fejem a falba aktívan, egy kis 'antik' olvasnivaló:

"2005.10.24.07.33.

Tök jó. :) nincs net.. úgyhogy most wordbe írok, majd később bemásolom. 

Igazából csak annyit akartam írni, h most igazán segíthetne nekem vki, mert nagyon viszket a nyakam. Csikizi a hajam, és mivel most festettem ki a körmömet, nem tudom megvakarni. Ami elég gáz. Szóval itt rángatózom.. :) komolyan mondom a női élet hemzseg az inkvizíció eszközeinek kései leszármazottjaival.

Tulajdonképpen semmi ennél értelmesebbet nem akartam írni, csak annyira bepipultam a fibernetre, hogy gondoltam azért sem hagyom, h kiszúrjanak velem.

A párom éppen az sztkban alkot, ment lecsapoltatni a vérét. Ha visszajött, közösen ellógjuk a mai napot :) Még nem tudom, mit csináljuk, de azt hiszem elverjük az önkormányzattól kapott ösztöndíjam maradékait. Ha minden igaz, délután azért beülök az egyik gyakorlatra, de még nem biztos. Szerintem elugrunk ipari mennyiségben fénymásolni, aztán visszaviszem a könyveket a könyvtárba. Ezek ugyanis kötelezők, de eddig semmi kedvem nem volt elolvasni/kijegyzetelni őket... :) a fénymásolat meg majd jó lesz vizsgaidőszakban.

Lassan vakarható állapotba kerül a körmöm :) dejóó :)

Elnézést a kissé infantilis viselkedésemért, de úgy látszik egy viszkető nyak a legrosszabbat hozza ki az emberből.

Nem is meséltem, hogy szombaton lettünk 32 hónaposak a párommalJ igen, még mindig számoljuk. Azért szerintem tök jó. Ez annyit tesz, hogy 2 és fél év és 2 hónap. Bizony. Ennek örömére rendeltünk rántott sajtot tartárral, hasábburival és jól mindmegettük. És délelőtt, amíg aludt (bulizni volt előző éjjel), rajzoltam neki :) tiszta béna lett, de azért értékelte a fáradozásomat. :D

Jé, megtaláltm az órámat. Nem mintha kerestem volna, de biztos hiányzott volna nap közben.

A fibernet meg elmehet a... na, oda. :) Szoktassatok le a csúnya beszédről. Egy ilyen sziporkázóan szellemes, lenyűgözően intelligens, kirobbanóan életvidám és lehengerlően szemetgyönyörködtető (:Dnaná..) nőhöz, aki ráadásul magyar szakos, no nem, igazán nem illik ez az útszéli stílus.

Mellesleg a fenti jelzők nagy része per pillanat nem illik rám, mivel hétfő van, és reggel van, ami külön-külön még nem is olyan nagy baj... na de együtt?!?!"

Vágányok

Tegnap a vonaton odajött hozzám egy bácsi. Már éppen beértünk a Délibe, én komótosan szedegettem össze magam körül a jegyzeteimet, mivel út közben tanulni próbáltam. A bácsi odajött hozzám, kis ürüggyel ügyetlenül beszélgetést kezdeményezett velem, majd kis híján szerelmet vallott. Olyan hirtelen szakadt ki belőle a jól összerakott csajozós körmondat, hogy én csak álltam és néztem rá nagy szemekkel.
Gyorsan nyomott egy kezicsókolomot és továbbállt.

A magas C

Ma Keve nap van. Nemrég eldöntöttük, hogy elsőszülött gyermekünket e névre kereszteljük.
Most pedig éppen iszonyúan kívánom a narancsdzsúzt, de már az utolsó cseppet is kiszipolyoztam a dobozból.

Többszáz oldal Balzac után

Kedves pótolhatatlan hiányomtól mélységesen szenvedő Olvasóm!

Az van, hogy vizsgaidőszak van. Már önmagában ennyi is elég, hogy Te, lelkem minden titkos bugyrának tudós embere, sőt, titkára, a bennem zajló érzelmi viharokat szó nélkül megértsed s respektáld. A szerdai nap, mely e hétnek elvitathatatlanul s minden szempontból erkölcsi és szellemi mélypontja volt egyben, oly keserű gondolatokkal mardosta megfáradt lelkemet, hogy e sebekre csak a hű baráti szeretet áldozatkész virrasztása keverhetett volna megfelelő mixtúrát.

De jajj, napjaim szörnyű magányomban teltek, s rabságomat tovább súlyosbítja az a napi többszáz oldal, melynek alázatos tanulmányozása sanyarú sorsom megpecsételője lett. A mai napon, rettenetes feladataim oroszlánjának rémisztő torkával (mondanom sem kell) haláltmegvető bátorsággal szembenézve búcsúzom, s szívemben megtörve várom a holnapi napot, hogy újra mindenható bíráim elé álljak.

Maradok őszinte híve,

etc, etc.

A szokásos.